2012. febr. 24., péntek

2012. 02. 24. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | még nincsenek kommentek

Értem én, hogy nyeli mint kacsa a nokedlit, de közben azon gondolkodom, hogy ki volt az a nagyeszű aki ezt ki is próbálta, hogy tényleg milyen sebesen csúszik le a szárnyas torkán az a bizonyos falat. Egyértelműen valamiféle gazdag, kifejezetten bőséges időszakban kellett, hogy megszülessen a mondás, hiszen most azokat az időket éljük, amikor maga a kacsa sincsen igazán biztonságban, nem még hogy a nemesebb célokra készült nokedli a csőre közelébe kerülhessen.

2012. febr. 11., szombat

» képzavar

2012. 02. 11. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | valaki alkotott | 1 komment

Mintha csak Moldova és Örkény egy magasztosan csintalan pillanatában összefogott volna, és egy vidám akasztási értesítőt fogalmazott, mely ugyanannyira ironikus, mint amennyire képzavaros.

A teljesség igénye nélkül:

Örömmel értesítjük a kedves dolgozókat, hogy bla bla bla bla... előreláthatóan 2014-ig nem áll módunkban béremelést végrehajtani.

2012. febr. 7., kedd

» tény

2012. 02. 07. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | még nincsenek kommentek

Nem lehet tudni egészen pontosan, hova viszi a szél a havat, de valaki cudarul ráfarag, az több mint valószínű.

Ezzel a kedves kis gondolattal indultam haza a munkából, még nem is sejtve, hogy a bejárat elé az éjszaka a szél az udvar szinte összes havát odahalmozta, csak hogy kedveskedjen, és kárpótoljon a tél folyamán eleddig elmaradt égi áldásért. Az ajándékért ezúton szeretnék köszönetet mondani, és egyben megragadnám az alkalmat, hogy kedves ellenségeim címlistáját átnyújtsam, akik nálam sokkal őszintébben tudnának örülni egy ilyen megapakknak. Tehát a Reader's Digest összes kedves dolgozója végre olyan munkát végezhet, mellyel nem zavarja mások nyugalmát.

2012. jan. 18., szerda

» soha

2012. 01. 18. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | még nincsenek kommentek

Soha, de soha ne fogadj el randizási tanácsokat remetétől!

2012. jan. 5., csütörtök

» új pénz

2012. 01. 05. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | 2 komment

Ilyen még nm volt kis hazánkban, Valakinek sikerült, alig fél nap alatt bevezetni egy új fizetőeszközt. A neve forintócska.

2012. jan. 2., hétfő

» klubtagság

2012. 01. 02. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | 3 komment

Újabban, számomra teljesen ismeretlen, jól láthatóan az idősebb korosztályhoz tartozók köszöntenek úgy, mintha csak valamiféle régen látott ismerősük lennék, és szinte fájó kényszert éreznek, hogy vállon veregessenek, és kifaggassanak alaposan hogylétem felől. Ebben csupán egyetlen dolog gátolja meg őket, mégpedig nevezetesen az, hogy jószerével még látásból sem ismerem szinte egyiküket sem. Néha, egy-egy pillanatra elmerengtem azon, hogy vajon a memóriám játszik-e velem, de minduntalan arra jutottam, hogy nincsenek még kitörlődött emlékeim, melyek a múlt ködébe veszve vigyorognának rám kajánul.

A megoldást a tükörben találtam meg, ugyanis ha belepillantok, egy őszülő joviális kinézetű pacák néz vissza, aki pont úgy néz ki, mint aki kezd klubtag lenni az idősek korosztályában, a még emlékszik csoportban. Márpedig a klubban, illik köszönni egymásnak.

2011. dec. 13., kedd

» in memoriam Bongyi

2011. 12. 13. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | még nincsenek kommentek

Milyen furcsa is az ember néha. Pont azokat a titkokat nem osztja meg senkivel, ami a legjobban tudja bántani. A titok pedig olyan, hogy csak rágja a lelket belülről, és biztosan csak azt lehet tudni róla, hogy egyszer a felszínre tör. Szerencsés esetben éppen ott van egy barát, vagy a tátongó lyukon át elszivárog a lélek minden értelme, és a reménytelenség mocskol be minden pillanatot. Nem szólnak többé fanfárok, nincsen édes pillanatok reménye, a szerelem arca homályba vész. A szél zúg csak a síri csendben, füledben az ér egyre lassabban dobol, a test nem követel többé, egy idegen hatalom éppen lelket rabol.

2011. dec. 5., hétfő

» jegesedésgátló

Hatalmas segítség a csillaggarázsban tárolt autók számára a jegesedés gátló, pumpás kiszerelésű folyadék. A működési elve, hogy egy filmréteget hoz létre a szélvédőn, amivel megakadályozza a pára lecsapódását. Ez eddig rendben is volna, de van egy kis bökkenő. A leírás szerint 25-30 centiről kell a löttyöt a szélvédőre permetezni, és a hatás tökéletes lesz minimum egy hétig. Pár sorral lejjebb van azonban egy figyelmeztetés, még apróbb betűkkel, mely szerint nagyon kell figyelni, hogy a folyadék fényezett részeket ne érjen. Na, már most a két utasításnak úgy tudunk csak eleget tenni egyszerre, ha szépen elhelyezkedünk a motorháztetőn, mégpedig pontosan úgy, hogy a bakancsunk orra a szélvédő szélét érintve kifeszít egy rongyot széltében, melynek harmadik sarkát a kezünkkel tartjuk, a negyediket pedig a fogaink közé vesszük, majd a megsaccolt távolságról permetezni kezdünk, ha nem felejtettük el előtte a tetőt letakarni a szélvédő felett közvetlenül. Közben természetesen gondosan ügyelnünk kell arra, hogy a lefolyó lé mennyisége ne lépje túl az általunk használt rongy nedvszívó képességét, mert ez esetben hiába horpasztottuk be a motorháztetőt a művelet megkezdése előtt.

Talán egy felirat lemaradt a flakonról: Az autófényezők ajánlásával.

2011. nov. 22., kedd

» kell?

2011. 11. 22. | írta: Hegylakoo | próbálkozás a dolgok ehetővé tételére | csak nézegetek kifelé a fejemből | 1 komment

Talán nincs is másik olyan étel, amit akkora vehemenciával tudok utálni, mint a kelkáposztát. Ellenben a csak nevében hasonló kínai kelt, minden napszakban képes vagyok falni, mondjuk rakott formájában. Próbálok ügyelni rá, hogy a későbbiek során is tudjam fogyasztani, ezért még véletlenül sem készítek belőle frankfurti levest, vagy plutykát.

2011. nov. 17., csütörtök

» Kritikus szemmel

2011. 11. 17. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | még nincsenek kommentek

Az egyik munkatársamról sosem voltam valami pozitív véleménnyel, de nagyon igyekeztem elhessegetni a gondolatot, mondván, hogy én nézem túlságosan kritikus szemmel. Aztán találkoztam vele egy üzletben, ahol kis segítséggel ismerte fel a krumplit. Most visszamenőleg is kezd zavarni, hogy esetleg nem eléggé kritikus szemmel figyeltem.

2011. nov. 15., kedd

» álmos tudatos

Ma ismételten tanultam valamit. Reggel, az éjszakás műszak után, betértem egy boltba, és határozott elképzelésem volt, hogy én már pedig májas hurkát fogok enni máma. Az üveg mögött ott is volt a kiszemelt áldozat, de rövidke mivoltukra való tekintettel, a tervezett kettő helyett négyet kértem. A hölgy rezzenéstelen arccal mérte le, majd babrált egy kicsit a mérleggel, aztán egy újabb matricával tette még hozzáférhetetlenebbé a csomagocskát. Amikor átvettem tőle, nem forgattam, nem nézegettem, csak elégedetten a kosaramba tettem. A pénztárnál aztán kiderült, hogy a második cetlicske, ami rá volt ragasztva, nem volt üres. Ákombákom írással az szerepelt rajta, hogy 30%. A gép által kiszámolt árnál ennyivel olcsóbban jutottam hozzá.

Késő délután, miközben megérdemelt helyén, a sütőben várta, hogy formába jöjjön kezdtem el gondolkodni a dolgon, mint tudatos, már nem álmos vásárló. Ugyan miért lett ez olcsóbb? Talán szimpatikus voltam az eladónak, és így próbált kedveskedni? Nem valószínű. Valaki már egyszer visszavitte, hogy ez kérem márpedig büdös, egye meg aki eladta? Nincs kizárva. Öt perccel később, már ingyen is hozzájutottam volna a hátsó udvarban, ha gyorsabb vagyok a kiéhezett macskáknál? Elképzelhető. Egy fantasztikus akció keretében az egyik szál egy aranygyűrűt tartalmazott, de már kiderült, hogy az ominózus rudacskát már eladták. Hihetetlen.

Amikor készen lett, tulajdonképpen nem is ettem, hanem falatról falatra analizáltam, kerestem az okot az ízében, állagában, amitől olcsóbb lett. A nyelvem helyén lakmuszpapír volt, a nyálam reagensekkel bombázta, a torkom gázkromatográffá változott, de nem találtam benne semmi különöset. Pont olyan volt, mint egy rendes hurka, csak olcsóbb. Sokkal olcsóbb. Annyira olcsó, hogy az agyamban azóta is folyamatosan szól a vészcsengő.

Még diákkoromban, a kollégiumban, ha csirke volt ebédre, egyszerre mondtuk ki, hogy már megint csirkevész volt. Valahol ez a kollektív tudat még mindig dolgozik bennem, és rázza azt a rohadt vészharangot.

2011. nov. 5., szombat

» zarándokhely

2011. 11. 05. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | 1 komment

Valamiféle misztikus zarándoklat kellős közepén élek. A környék összes katicabogara, és a rájuk megtévesztésig hasonló, eltérő pettyszámú, de azonos méretű egyed siratófalnak, vagy éppen kultikus szerelmi fészeknek használja a házam összes falát, függetlenül attól, hogy a napos oldalon van-e, vagy a zordabb észak felé tekint. Valódi kihívást jelent úgy besurranni, hogy ne növeljem a bent élő egyedek számát jelentősen.

Mielőtt bárki azt a téves képzetet kezdi táplálni, hogy a közelemben valamiféle óriási tetű kolónia vonzza ide a lakoma reményében őket, igyekszem leszögezni, hogy a tetvekkel csupán pettingelni szoktak, hogy így bírják rá őket egy édes váladék kiválasztására, amit aztán mohón felnyalogatnak a hangyákhoz hasonlóképpen, és eszük sarkában sincsen felfalni a kis cukorgyárosokat.

2011. nov. 4., péntek

» loreal

2011. 11. 04. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | még nincsenek kommentek

Már sokadik alkalommal tapasztalom, hogy a bevásárló diszkont előtti parkolóban a vörösre festett, gyalogosoknak fenntartott helyre rendszeresen valaki leparkol. Mintha csak hiányozna belőle a kollektív beidegződés, hogy a piros, az tilos. Ugyan nem zárható ki teljes bizonyossággal az sem, hogy az illetőknek média-rákja van, és az adott pillanatban eluralkodik rajtuk a Loreal-érzés (mert megérdemlem).

2011. okt. 27., csütörtök

» üzenet

2011. 10. 27. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | még nincsenek kommentek

Köszönjük szépen, a cirkuszból elég volt, most már a kenyér projekttel is lehetne egy kicsit foglalkozni.

2011. okt. 25., kedd

» ítélet

2011. 10. 25. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | még nincsenek kommentek

Szomorúan nézett a tengerkék égre, a madarak éneke most valahogy egyáltalán nem tűnt vidámnak, sőt mintha mától nem is neki szólna. Egészen idáig fiatal volt, tettre kész, de most úgy érezte valami végleg bezárult előtte. Egy láthatatlan hatalmas kapu, melyen még sosem tudott visszamenni senki. Talán ha látta, vagy bármi módon érzékelhette volna azt, aki kimondta rá az ítéletet, egy kicsivel könnyebbnek érezhetné az egészet. Tudott volna valakit személyesen gyűlölni, hibáztatni, okolni. Valahol, valamikor átlépett egy határt, amit nem kellett volna, de mégis törvényszerűen megtette, mintha csak a karmája ragadta volna el egy pillanatra, és a másik oldalon találta volna magát. Egy egészen aprócskának tűnő döntést hozott, és igazából sosem hitt benne, hogy ekkora változás lesz belőle. Beletörődhet, belefásulhat, belehalhat, és megpróbálhatja kitörölni az életéből a délibábot.

50 év szigorított életre ítélve. Letöltendő!

2011. okt. 16., vasárnap

» pangó

2011. 10. 16. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | még nincsenek kommentek

A gesztenyefesztivál forgatagában araszolgatva, illatok kavalkádjában sodródva minduntalan megérintett a kürtőskalács csalogató illata. Végre találtam egy árust, aki a főcsapástól egy kissé messzebb állította fel árudáját., és éppen nem vette körül vásárlók tömkelege. Számban a már nagyon régen érzett ízzel léptem a standhoz. A székelynek látszó árust nem nagyon zavarta, hogy mondtam mit szeretnék, feltétlenül ragaszkodott hozzá, hogy megkóstoljam a tányérra kitett általa „pangó”-nak nevezett a kürtős kalácsra hasonlító, darabokra tépdesett valamit, amit fehér szószba mártva kellett megízlelni. Már ott akkor gyanút kellett volna fognom, hiszem az előző vásárló, szinte kéjesen figyelte, ahogyan a falatkák felé nyújtom a kezemet. Abban a pillanatban én ezt úgy véltem, hogy ő egy elégedett kuncsaft, aki részese szeretne lenni annak az élménynek, amikor majd feltehetően magasztalni fogom a falatkákat. Tévedtem. Ő egy a szomszéd tehene is dögöljön meg típus volt. A pangó nem más, mint a tévedésből elsózott kürtőskalács, melyhez a hófehér mártás nem egyéb, mint beszáradt tejfölbe kevert iszonyatos mennyiségű, fokhagyma koncentrátum, mely a későbbiek során meggátol abban, hogy emelt fővel járhass a tömegben.

Nagyjából ugyanekkora csapást mért az ízlelőbimbóimra, még az alföldi létem során, amikor az egyik szomszéd egy tálca túrós rétessel kedveskedett. Akkor is már éreztem az édes ízt, amely szét fog omlani a számban, de helyette csak a sót éreztem, és egy önkéntelen gesztussal, úgy ahogy volt ki is köptem, majd próbáltam megfejteni, hogy tényleg nem látta-e mi történt, aki rögvest utána megkérdezte ízlik-e.

2011. okt. 14., péntek

» reset

2011. 10. 14. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | még nincsenek kommentek

Már nem álmodok. Kint állok a szirt szélén, előredőlve, és várom, hogy zuhanni kezdjek. Mintha csak egy csendes kis tóban lennék, lassú mozdulatokkal próbálom előrehajtani magamat. Ráérősen tempózok, próbálom a mélységet közelebb húzni, de minden hiába. Ott állok a szikla mellett a levegőben, a talpamat lágyan simítja végig az őszi szél. Talán dobbantanom kéne, vagy valami hirtelen mozdulat, ami kibillent az egyensúlyomból.

Kinyitom a szememet, és a plafont bámulom. Fáradt vagyok. Tudom, hogy aludnom kellene, de képtelen vagyok rá. Már próbáltam, meleg tejet, kakaót, pálinkát, forró fürdőt, meleg szobát, deres párnát. Minden hiába. Igaz még nem dúdoltam altatódalt magamnak, de az talán egy pár szinttel lejjebb van már. Valahol kell lennie egy reset gombnak az agyamban, amit sürgősen meg kellene nyomni. Igaz, ha úgy nézem, még mindig jobb a helyzet, mintha úton--útfélen elaludnék. Már csak az érdekel igazán, hogy meddig bírom majd alvás nélkül.

2011. okt. 4., kedd

» hírdetés

2011. 10. 04. | írta: Hegylakoo | még nincsenek kommentek

Csökkent munkaképességű varázslót, apróbb ház körüli munkákra felvennék, mesébe illő fizetségért. Jelentkezés kizárólag telepatikus úton.

2011. okt. 3., hétfő

» létra

2011. 10. 03. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | még nincsenek kommentek

Nem vagyok rá kifejezetten büszke, de nem is szégyellem, hogy tériszonyom van. Időnként sikeresen megfeledkezem róla, és nem okoz problémát a létra tetején nyújtózkodva festegetni, egészen addig a pillanatig, amíg nem kell szembesülnöm a ténnyel, hogy három méter magasban tartózkodok.

A minap éppen a fent említett művelettel voltam elfoglalva, amikor egy idősebb hölgy a járdán lévő létrát kapaszkodónak használta, miután sikeresen tévesen mérte fel a távolságot, és megtántorodott. Nagyjából el tudom képzelni, mit érezhet egy szem szerencsétlen szilva a fa rázása közepette, és bizony bennem is az a gondolat volt az első, hogy ha élve lejutok, megcsókolom a mocskos flasztert. Természetesen én voltam a hibás, hiszen nem aknásítottam el az ominózus járdaszakaszt, sőt figyelmeztető szalaggal ellátott kordont sem húztam ki, mert én balga azt gondoltam, hogy a járda háromnegyedét elfoglaló odatámasztott létra láttán majd felpillantanak, és nem az érett gyümölcsöt látják bennem, akit feltétlenül le kell segíteni onnan bármi áron. Az affér után, merő óvatosságból a járda egészét eltorlaszoltam a létrával, bízva benne, hogy majd nem próbálják meg belülről kikerülni, de azért egy kicsit tartva tőle, hogy nem akarja-e valaki majd kilopni alólam a gazdátlannak vélt jószágot.

2011. szept. 29., csütörtök

» puffer

2011. 09. 29. | írta: Hegylakoo | csak nézegetek kifelé a fejemből | még nincsenek kommentek

Alapvetően nem vagyok ellene az új dolgoknak, de azért szeretem ,ha a lényeg épen marad.

Az egyik diszkont áruház üzemanyagkútját átszerelték automatává. Eddig rendben is volna a dolog, ezzel a huszárvágással kizárták az emberi tévedés, visszaélés lehetőségét, ugyanakkor viszont maximálisan kiszolgáltatták a vásárlókat a gépeknek. Elég mellbevágó ötletnek tartom, hogy előre kell fizetni az üzemanyagért, és csak aztán lehet a tankba tölteni a kétes tulajdonságokkal bíró löttyöt. Aki tankolni szeretne itt, jobb ha felkészül pontos adatokkal. Tudnia kell, hogy hány literes a tankja, jelenleg pontosan mennyi van benne, és ki kell számítania, hogy ha tele szeretné tölteni, azt pontosan mennyi forintért is teheti meg. Ugyanakkor adott a lehetőség számára arra is, hogy egy kisebb-nagyobb műanyag kanisztert tartson a csomagtartójában, és azt, mint puffer tartályt alkalmazza rossz saccolás esetén.

Jogi nyelvre fordítva a dolgot, nem mással állunk szemben, mint a kaucióval, mely jelen esetben a fizetés nélküli távozást hivatott meggátolni. Ezen a gondolatsoron tovahaladva nem nehéz eljutni odáig, hogy az élelmiszerüzletek bejáratánál is előre kell fizetni majd, azzal a kis változtatással, hogy a fel nem használt összeget esetleg nagy kegyesen hajlandóak lesznek visszaadni, és nem tekintik bánatpénznek.

nyitott szemmel